Vásár

A vásári táncház a Dunántúli ugrós táncok mozdulataiból áll. Bemelegítő, tartás javító mozgások után a tájegységre jellemző táncok alaplépéseit tanulják meg a gyerekek. Könnyen tanulható, egyszerű tánclépések, sok ismétléssel, hogy a 3 éves (legkisebb) korosztály számára se legyen nehéz végrehajtásuk. Minden lehetőség szerint játékos mozgásmagyarázattal, hogy sokadszor is érdekes, vidám legyen a gyerekek számára. A nagyobb gyerekek számára újabb tájegység táncait kezdjük tanítani. 5-6 éves kortól már nagyon ügyesen tudnak egyszerre mozogni a gyerekek körben álló társaikkal. Ezért elkezdjük a Moldvai körtáncokat tanulni. A legkönnyebb a gyerekek számára a kezes tánc. Ennek mozgáselemeit már a többi táncból ismerik.

A körtáncok - jellegüknél fogva - nagyon erőteljes jelenlétet, jó hangulatot biztosítanak a gyerekeknek.

A vásárban hangszereink közül a nagybőgőt mutatjuk be a gyerekeknek. Mivel ez a hangszer a méretével is felhívja magára a figyelmet, lehetőséget biztosítunk minden gyereknek, hogy kipróbálja. Így a kisebbek félelmét a nagy hangszertől játékos kíváncsiságra változtathatjuk.

A vásárhoz kapcsolódó népi játékaink a „Hogy a csibe, hogy”, „Az én párom elveszett”, „Gyere be rózsám, gyere be” (párcserélő, párválasztó játékok), illetve az „Én elmentem a vásárba” , „A juhásznak jól van dolga” (állatjárásokat utánzó játékok).

A táncház és a mulatság végén a gyerekek egymás vállát megfogva alkotnak magukból egy kis vonatot, amellyel különböző tánclépésekkel és különböző tempókban próbálnak együttmozogni. A játékot a „Megy a gőzős” és a „Debrecenbe kéne menni” és a „Tekeredik a kígyó”című nóták dallamára játszuk.

 

Vissza az előadásaink oldalra

Rendezvénynaptár
A « 2021 Május »
HétKedSzeCsüPénSzoVas
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31