Márton Miklós

1960. július 21-én születtem a Beszterce-Naszód megyei Magyardécsében (Szolnok-Doboka Vármegye, Erdély). A színmagyar faluban már gyermekkoromban rengeteg népdalt, nótát tanultam. Zenélni hét-nyolc évesen kezdtem, barátaimmal kedvenc időtöltésünk a szájharmonikázás volt. Tangóharmonikát tíz évesen vettem először a kezembe, kezdetben csak saját magam szórakoztatására játszottam. A lagzikban muzsikáló amatőr zenészek fogásait, játékát lestem el, autodidakta módon ismerkedtem a zenével.

 1990-ben települtünk át Magyarországra, Egerszalókon építkeztünk, majd közel húsz évig lakatosként dolgoztam az egri KAEV, később a Vilati gyárban. Jelenleg családommal bodzatermesztéssel foglalkozunk, emellett a Krisztina vendégházat is üzemeltetjük. 2008 januárjától alapító tagként énekelek az egerszalóki Borvirág férfi dalárdában, egy fellépésen ismerkedtünk meg a Tekergő zenekarral, azóta egy közös cd-t is kiadtunk. A munka során megtetszett a zenekar barátias hangulata, bátorításukra 2013 szeptemberétől együtt muzsikálunk. A próbák és fellépések igazi kikapcsolódást jelentenek számomra a nehéz mezőgazdasági munka után.

 

Rendezvénynaptár
A « 2021 Március »
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031